Magánélet
Emma Párizsban született, öt évet éltek ott, majd visszaköltöztek Angliába, ahol jelenleg is élnek. Emmát az apai nagyanyjáról nevezték el, akit szintén Emma Charlotte Duerre Watsonnak hívtak.
Jelenleg Oxfordban él édesanyjával, és öccsével Alexel. Szülei hamar elválta, azóta ésanyával és öccsével él együtt. Jacqueline és Chris mindketten ügyvédek.
Emma első iskolája az oxfordi Dragon School volt. Erről az iskoláról az a hír járja, hogy az egyik legjobb brit kolesz, ahol nemcsak a fejtágításra helyezik a hangsúlyt, hanem a sport és a kötelező órákon kívül a szabadon választott foglalkozások is ugyanolyan fontosak. Emma ezután a Headington iskolában tanult, ahol 2006-ba sikeres érettségit tett. A iskola nem koedukált, de minden, csak nem vaskalapos intézmény. Az iskolai feladatokon túl az egyéniséget, a személyiségfejlődést, a lényegrelátást, az újdonságok iránti fogékonyságot tartják a legfontosabbnak. A tanterők szerint, nincs tipikusan Headnigtonos lány, hiszen mindenkiből a legjobbat akarják kihozni. Emellett az ifjú hölgyek, olyan tulajdonságokat sajátítanak el, mint az előzékenység, a mások iránti türelem, a felelősségérzet, a részvét és a közösségi érzés. 2006-ban tette le a GCSE vizsgát (a magyar érettségi angol megfelelője), melyen kitűnően szerepelt, nem hazuttolva ezzel meg filmbeli karakterét, Hermionet. Nyolc tárgyból kapott A* (5*) és kettőből A (5) érdemjegyet. Most a két éves egyetemi előkészítőjét végzi, és tervei szerint filozófiát fog tanulni a Cambridge-i Egyetemen.
Karrier
Emma színészi tehetsége már az iskolában megmutatkozott. Több iskolai színdarabban is főszerepet játszott, mint pl. az Alice Csodaországban és A Boldog Herceg. Hétévesen írói versenyt is nyert az iskolájában. Mivel az ő iskolájában is tartottak meghallgatást Hermione Granger szerepére a Bölcsek kövében, Emma nagy esélye a befutásra elérkezett. Az osztályfőnöke őt, és még néhány barátját jelölte a meghallgatásra, hogy rengeteg lánnyal versenybe szálljanak Hermione szerepéért. Emma eleinte csak jó szórakozásnak tartotta a versenyt, de minél több meghallgatásra hívták, a dolog annál komolyabbá vált. Többezer lánnyal kellett versenyeznie, akiknek mind nagyobb színészi gyakorlat állt a háta mögött, mint neki. Rengeteg meghallgatás után mégis őt hívták fel telefonon, hogy megkapta a szerepet, és hogy milyen fantasztikus színésznő.
Azóta 6Harry Potter film forgatásán van túl Eredetileg sötétszőke haja van, bár a filmben barna színű. A Titkok Kamrája forgatásán ráragasztották a "One-Take-Watson" becenevet, mert minden jelenetet csak egyszer kellett felvenni vele. Ez is bizonyítja, milyen remek színésznő fiatal korához képest. |